Mint égen a csillagok
aurora story time links home tumblr


Magaddal vitted - Malec
2016. szeptember 29., csütörtök | 6:38:00 | 5 comments




Én ezt ide ledobom, és imádkozom azért, hogy azok, akik majd elolvassák, toleránsak legyenek beteg elmém felé, és ne akarjanak majd megkövezni végzetes tettemért.
(Piszkosul nehéz volt megírni. Tényleg. Még én is sírtam. Nem vagyok normális. Szeretlek, Alec)
- Malec (végre)
- angst (rászoktam ezekre, szeretem a könnyeket)
- pre-slash (hah, milyen művelt lettem)
- rövid




Kegyetlenül esett az eső. Mintha az ég is siratta volna a halott árnyvadászt.
Magnus Bane kivételesen teljesen feketében, az öltönye zsebéből kikandikáló rózsával sétált a tömeggel, legelöl, közvetlenül a család mellett. Szívében keserű harag és mérhetetlen szomorúság keveredett, miközben a koporsót figyelte, mely olyan sötét és ijesztő volt, amely egyáltalán nem illett Alexanderhez.
Isabelle szomorkás mosolyt villantott rá.
- Ugye tudod, hogy szeretett?
A boszorkánymester nem válaszolt, csupán a lány keze után nyúlt, hogy megszoríthassa. Képtelen volt megszólalni. A szeméből áramló könnyek beszéltek helyette is.
- Te voltál számára a mindenség, Magnus. Ezt sose felejtsd el...
- Isabelle, ez a bátyád temetése. Ha már elrángattad magaddal ezt a bohócot, legalább ne beszélj hozzá, főleg ne szennyezd be Alec nevét! Add meg neki a végtisztességet - sziszegte Mrs. Lightwood, szemét második, immáron legidősebb gyermekére villantva. Tekintetéből ki lehetett olvasni a határtalan gyűlöletet Bane iránt, aki - ő úgy gondolta - elvette tőle hőn szeretett fiát.
A férfi nem reagált, elfordította a fejét, s csak bámulta New York utcáit. Valaha lenyűgözte őt az épületek sokasága, az emberek sietsége, de aznap valami megváltozott benne. Már azt látta, hogy Alexander nincs sehol, és a további életét nélküle kell leélnie. Gyűlölte már a gondolatát is.
Néhányan felemelték az ernyőjüket, s noha ő egy mozdulattal elintézhette volna, hogy semmi se essen rá, nem tett semmit. Úgy képzelte, az esőcseppek egykori szerelme könnyei. Érezni akarta őket.
Pár percnyi, ám órának tűnő séta után a sokaság megállt. Megérkeztek. A temető kapuja még a szokásosnál is hidegebbnek tűnt Magnus számára.
Mire az összes ember bement, a sírt cipelők már le is tették a koporsót a megfelelő helyre. Alec szülei és Isabelle köré állt, és bár az utóbbi intett neki, hogy menjen oda, ő megrázta a fejét. Nem akarta, hogy elküldjék onnan, azt nem élte volna túl.
- Mélyen tisztelt gyászoló család, kedves egybegyűltek! Azért jöttünk ma össze, hogy elbúcsúzzunk egy mindannyiunk által szeretett személytől, Alexander Gideon Lightwood-tól - kezdett bele a beszédébe valaki, akit Magnus még csak nem is ismert, és biztos volt benne, hogy Alec sem. Dühtette, hogy olyan mondja a gyászbeszédet, aki nem ismerte úgy igazán a fiút, mint ő.
- Alec kedves srác volt, jó fiú és testvér, hűséges barát, és bár voltak ballépései - itt gonoszul a boszorkányra nézett -, összességében egy mintaéletet élő árnyvadász volt. Méltán lehet rá büszke a Lightwood család, és a...
- Klisék.
Mindenki döbbenten kezdte keresni a hang forrását, majd mikor rájöttek, ki volt az, az arcukra kiült az undor. Magnus Bane-t azonban ez cseppet sem érdekelte. Azt tette, amit a szíve diktált, és beszélni kezdett.
- Tudom, mit gondolnak. Ki ez, aki úgy gondolja, beleszólhat egy árnyvadász temetésébe? Ki ez a mocskos alvilági? Mit keres itt? Nem is hibáztatom magukat ezért, mindenkinek vannak előítéletei. De, kérem, nézzék meg a helyzetet az én szemszögemből is. Magnus Bane vagyok, New York fő boszorkánymestere, és összetörtem. Hogy miért? Alec Lightwood nem egy egyszerű barát volt nekem. Ő volt számomra minden. Szerettem őt, szeretem, és hiszem, hogy ez életem végéig így lesz. Ismertem őt, máshogy, ahogy maguk itt mind - akit maguk Alecnek hittek, az pusztán egy jól eljátszott szerep volt. Velem volt igazán önmaga. Nem kérem, hogy szeressenek, nem kérek semmit. Én is azért vagyok itt, mint maguk. El akarok búcsúzni tőle.
- Fejezze be, most rögtön! - kiáltotta Maryse, és egy kissé meglökte férjét. Mr. Lightwood értette a célzást, azonnal megindult Magnus felé, elkapta a karját, és elráncigálta a sírhelytől. Kicipelte, leültette a férfit, és a lelkére kötötte, hogy nem megy vissza.
Alig fél órával később mindenki elhagyta a temetőt, egy embert kivéve.
Magnus Alec sírja előtt térdelt, arcáról patakokban zúdultak le a könnyek, kezét a sírkövön pihentette.
- Szeretlek, Alexander. Azt hiszem, nem mondtam túl sokszor, pedig mindenkinél jobban megérdemelted volna. Odaadtam a szívemet, és te magaddal vitted a sírba is. Az Angyal legyen veled.
És vele is volt. Alexander Lightwood-ot angyalok serege kísérte a mennybe - szomorú hallelújájuktól dörgött az ég.