Mint égen a csillagok
aurora story time links home tumblr


...s kihez vakon, némán is eltalálnék
2017. május 5., péntek | 12:59:00 | 0 comments


Radnóti születésének évfordulójára. Mik💕
Gyarmati Fanni megtudja, mi történt a férjével - Radnóti verssorokban // költészet // mindent a saját fantáziámra bíztam, ergo történelmileg ez itt egy nagy  s e m m i  // múzsadal♫ //

  
Hazajött a kedves.
Fanni egy apró mosolyt kiprésel magából a szomszédnak intve, majd sietve becsukja maga mögött az ajtót, és felbontja a levelet. A lakásban hideg van, hidegebb, mint kint az utcán, ahol megint annyi ember rohangál fejvesztve, és egyikük sem ő. Hiszen ő messze van, oh, de mennyire messze...! Vajon most éppen hol sínylődik szegény?
A valóság, mint megrepedt cserép, nem tart már formát és csak arra vár, hogy szétdobhassa rossz szilánkjait.
Megkönnyebbülve látja, hogy ki adta fel, magában hálát ad a Jóistennek, amiért vigyázott a férjére, és már olvasná is, mikor megakad a szeme egy kissé elmosódott soron.
S halott-e már a perdülő szirom, ha hullni kezd? Vagy akkor hal meg, hogyha földet ér?
Ijedtében szélsebesen végigfuttatja szemét a levélen, ám mikor a végére ér, megrázza a fejét. Nem. Ez nem lehet. Az üzenet a földre esik.
Tarkólövés. - Így végzed hát te is, -
Meghalt. Miklós meghalt. A fiatalasszony úgy érzi, menten összeesik. Lelőtték a férjét, azt az embert, aki számára a mindenséget jelentette. Az a sok vers, az a sok szenvedés egymásért, Judit, az elvetélések, a boldog pillanatok azon a régi nyáron... nem lehet ezeknek a vége egy német katonatiszt által végrehajtott tarkólövés!
Kedvesem messze van és hogy szép maradjon, fürdetem néha könnyeimben...
Miért? Miért kellett ennek megtörténnie? Zokogás lesz úrrá Fannin, csak sír és sír, képtelen felfogni, hogy Miklós most olyan messze ment, ahonnan még az ő szerelme sem tudja visszahozni.
És ott a park, a régi szerelmek lábnyoma, a csókok íze számban hol méz, hol áfonya.
Hirtelen maga előtt látja Miket egy kamaszkori nyáron, ahogy cigarettáját az ujjai között tartva közeledik felé, és egy apró puszit nyomva pirospozsgás arcára, a kezébe ad egy vadvirágot. Fanni mosolyogva kapaszkodik a nyakába, majd finom csókot hint a fiú szájára.
Ó, alkonyoknak könnyű vétkei: semmittevés és pillanatnyi csönd.
Kettesben fekszenek a strandon, fogják egymás kezét, miközben azt igyekszenek kitalálni, vajon fagylaltot vagy péksüteményt vegyenek. Kellemesen fúj a szél, az egyetlen zaj a víz hullámzása - na meg Mik szívének dobogása, mikor fölé hajol.
...szemén hogy villan a nyurga mosolygás
Keserű tekintettel hajtja le a feketét, miközben nézi, ahogy férje egy másik nővel hempereg a frissen lenyírt, csodás illatú füvön. Judit, a barátnő. A festő. Az új múzsa. Mindenki megbotránkozva bámulja az újdonsült párt, míg ő csak türelmesen várja, mi lesz a vége, és megfeledkezik arról a kínzó fájdalomról, amely minden egyes alkalommal elönti, mikor együtt látja őket.
...és terajtad kívül minden csak játék
Vége lett hát végre. Nem szereti. Fanni megkönnyebbülten sóhajt, majd nevet fel, és szorosan magához szorítja Miklós fényképét. Köszönöm, hálákodik.
Két karodban, a halálon, mint egy átesem
Bárcsak vele lehetett volna! Bár megsimogathatta volna az arcát azt súgva, hogy minden rendben lesz, és szereti! De minden hiába. Ő elment, felesleges ezen rágódni.
Csak én ülök ébren, félig szítt cigarettát érzek a számban a csókod íze helyett és nem jön az álom, az enyhet adó, mert nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár
Évek óta nem gyújtott rá, azonban most eljött az ideje. Kiül az erkélyre, könnyes szemmel bámulja a rohanó utcát, és Mikre gondolva egyik versének sorait suttogja:
Mikor láthatlak ujra, nem tudom már,
ki biztos voltál, súlyos, mint a zsoltár,
s szép mint a fény és oly szép mint az árnyék,
s kihez vakon, némán is eltalálnék.


Nyugodj békében, Radnóti Miklós!